Menü Bezárás

Anokono Toriko

Fordító: Lilly • Editor: Xialongne

Időtartam: 100 perc

Amikor Shizuku Tachibana (Yuko Araki), Yori Suzuki (Ryo Yoshizawa) és Subaru Tojo (Yosuke Sugino) még kisgyerekek voltak, egy közös álmuk volt.: mindannyian híresek akartak lenni. De ahogy idősebbek lettek, családjuk elköltözött, és elvesztették a kapcsolatot egymással. A híressé válás a három közül kettő esetében sikerült, Shizuku Tachibana immár sikeres modell, Subaru Tojo pedig színészi karrierbe kezdett. Csak Yori Suzukinak nem sikerült. Most gimnazistaként úgy dönt, nem áll meg semmiben, hogy sztár legyen – és újra találkozik Shizuku Tachibanával, mivel titkos csodálatot érez iránta. Sikerül átíratkoznia abba az iskolába, amelybe a lány jár, és szerepet is vállal egy reklámfilmben, amelyet éppen forgat. Egy kis szerencsével sikerül megjelennie a hirdetésben – egyik napról a másikra hatalmas népszerűségre tesz szert. Képes-e hasznot húzni hirtelen sikeréből, és megtalálja a módját, hogy elnyerje Shizuku Tachibana szívét – még azután is, hogy Subaru Tojo újra megjelenik a színen? Ez a dráma egy 2014-es, azonos nevű mangasorozaton alapult.

Az „Anoko no Toriko” egy 2018-as japán film, amelyet Ryo Miyawaki rendezett.

Előzetes

» kattints ide.

Továbbiakért jelentkezz be!
3
0
Posted in Befejezett » Filmek, Befejezett filmek » Japán, Filmek, Filmek » Japán, Fordító » Lilly

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?